Szőlőoltvány rendelés, részletes tájékoztatás:
Egyed László
- +3630/9655055
- szoleszet@tothbor.hu
A SZŐLŐOLTVÁNY TÖRTÉNETE
A szőlő szaporítása, szaporítóanyag termelés.
A szőlőt évezredes termesztése során majdnem kizárólag vegetatív módon szaporították, mert a szőlőmag nem örökíti megbízhatóan a fajtatulajdonságokat. Ugyanabból a fürtből származó magokból eltérő tulajdonságú utódok jönnek létre. A maggal történő szaporítást a szőlőnemesítők alkalmazzák.
A szőlő vegetatív szaporításának számtalan módja van. A filoxéravész előtt a bujtás és a dugványozás (a nemes vessző gyökereztetése) volt az általánosan alkalmazott eljárás. A filoxéravész óta – az immunis talajok kivételével – a szőlőt az alanyfajta és a nemesfajta összeoltásából keletkező oltványszőlővel szaporítják. Valószínű ez a legrégebb óta üzemi méretekben alkalmazott biológiai növényvédelem. A szőlőoltvány előállításához alanyvesszőre és nemes szőlőcsapra van szükség. Az alanyvesszőt speciális támberendezés mellett alanytelepeken állítják elő.
Az alanyfajták elsősorban Észak-Amerikából származó fajok, vagy Észak-amerikai fajok és európai fajták keresztezéséből származnak. Teleki Zsigmond az alanyfajta nemesítésben (Villányban) világraszóló eredményt ért el. A Vitis berlandieri és a Vitis riparia keresztezéséből származó magoncokat szelektált. A világon használt alanyfajták jelentős része az ő fajtáinak felhasználásából származik. Az alanytelepen a legfontosabb munka a hajtások kötözése és a hónaljazása, vagyis a hónaljhajtások rendszeres eltávolítása.
Az oltványkészítés első lépése az alanyvessző és a nemesvessző begyűjtése és téli tárolása. A nemes csapvesszőt decemberben, esetleg januárban a keményebb téli fagyok előtt meg kell szedni, mert ha a nemes rügy fagykárt szenved, az oltványkészítés sikertelen lesz.
Az alanyfajták kevésbé fagyérzékenyek, másrészt a rügyre nemhogy nincs szükség, hanem el is kell távolítani, ellenkező esetben az alanyvessző kihajt és a nemes részt „lerúgja”.
Az oltványkészítés munkafázisai a következők:
• oltás,
• előhajtatás,
• iskolázás.
A rügyektől megszabadított alanyt és az egyrügyes nemest kézi, vagy gépi oltás útján lehet összeilleszteni. A kézi oltások közül az angolnyelves párosítás, a gépi oltások közül az úgynevezett omega oltás a leggyakoribb.
Az oltással összepárosított alanyt és nemest az összeforradásának elősegítése érdekében kb. 2 hetes hajtatásnak vetik alá. A gyors kalluszképződéshez kezdetben 28-30ºC-ra és magas páratartalomra van szükség. 5-6 nap után a hajtatási hőmérsékletet 25ºC-ra, majd újabb 5-6 nap múlva 20ºC-ra csökkentik.
A körkörösen forradt oltványt szabadföldbe történő kiültetés előtt (iskolázás) a napfényhez és hűvösebb levegőhöz kell szoktatni, amit edzésnek hívnak.
A szőlőiskola hagyományos módján azt értik, hogy az előhajtatott oltványokat egymástól 5-10 cm-re a korábban készített árokba, vagy talajrésbe helyezik. Az oltványokat talajjal takarják, melyet az iskolázás során folyamatosan lebontanak. Ellenkező esetben a hajtások töve etiolálódik, vagyis selejtes oltvány készül.
A szőlőiskolázás korszerűbb módját fóliatakarásos szőlőiskolának nevezik. Az előhajtatott oltványok felső 25-30 cm-es részét meleg paraffinba mártják, majd 80-100 cm széles 0,05 mm vastag fekete fóliával letakart talajba dugják, egymástól 8-10 cm távolságra.
A szőlőiskola ápolása öntözésből, gyommentesen tartásból és intenzív növényvédelemből áll. A talajfelszínhez közel lévő óriási lombtömeget elsősorban a szőlőperonoszpóra és a szőlőatkák kártételétől kell védeni.
Ősszel, lombhullás után az oltványokat kitermelik, osztályozzák és/vagy értékesítik, vagy pincében, illetve hűtőházban a következő tavaszig tárolják. 100 db oltásból általában 55-65 db elsőosztályú oltvány lesz.
