Családi gazdaságunkat 1988-ban kertész üzemmérnök édesapánk-apósunk alapította. A kezdetben családi munkával és összefogással üzemeltetett kis gazdaság az azóta eltelt több mint 30 évben folyamatosan fejlődik, növekszik.
-Alapító | Tóth József-
2016 végén elhunyt alapítónk, Tóth József után a következő nemzedék vette át és viszi tovább az örökséget.
Pincénk Kompolton található, 6 kilométerre Aldebrőtől. Az egykori Grassalkovich, majd Károlyi családok tulajdonában lévő műemlék pincében az elmúlt években modern szőlőfeldolgozót és borászatot építettünk ki.
Jelenleg is folyamatosan renoválunk és fejlesztünk, így a pince a látogatók elől egyelőre zárva van. Közeli terveink közt szerepel, hogy borkóstolóval és étkezéssel egybekötött pincelátogatásokat szervezünk.
A VinAgora Nemzetközi Borverseny díjkiosztója, ahol a késői szüretelésű 2023- as Debrői Hárslevelűnk CHAMPION DÍJAT nyert! Videó itt! Ezt a csodálatos ízvilágú bort, amiben a
Az Országos Borversenyen nyert arany érmet két teljesen különböző jellegű Hárslevelűnk! Debrői Hárslevelű késői szüret (édes) 2023 Debrői Hárslevelű Prémium (száraz) 2023 Egy évjárat, de
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatkezelési Tájékoztató